Felvételi egy felvételiző szemével

A 2018/19-es évre vonatkozó tagfelvétel szeptember 25-én, a felvételről szóló e-mail elküldésével lezárult. Ennek eredményeképp 40 új, tehetséges és ambiciózus Corvinusos hallgató lett a szervezetünk tagja és már meg is kezdődött a tagok integrációja.

Maga a toborzás és felvételi időszak a gólyatáborban kezdődött, ahol sokan érdeklődtek a szervezetünk iránt. Az leendő tagok megismerkedhettek a CID működésével, történetével, a Talent Programmal és persze a vezetőség egy részével. A toborzás nem ért véget ennyivel, tagjaink napokig standoltak az egyetem különböző helyszínein, ahová várták az érdeklődőket.
A szeptember 13-án megrendezésre kerülő Bemutatkozó esten is megtelt a könyvtár Akvárium terme, ami után pedig az AfriCafe-ban ismerkedtünk meg jobban az érdeklődőkkel. Nagyon sok motivált, kedves és tehetséges hallgatót ismerhettünk meg aznap este. Végül 90-en jelentkeztek a CID-be, akik egy motivációs levelet kiváltó Google Form kitöltésével és egy önéletrajz elküldésével tudták véglegesíteni jelentkezésüket.
Az előszűrés után a 90 jelentkezőből 66-an kaptak meghívást egy személyes interjúra, amelyek kis csoportokban zajlottak le. A rövid bemutatkozást követően egyesével hallgattuk meg a jelentkezőket, személyes céljaikról, eredményeikről és motivációjukról, majd ezután csoportosan kellett egy rövid feladatot megoldaniuk. Ez szám szerint 18 kis csoport, túl nyomórészt 4 fős csapatok meghallgatását jelentette.

A vezetőség részéről nagyon nehéz volt dönteni a sok jelentkező közül, mert jobbnál jobb válaszokat és kreatív feladatmegoldásokat hallottunk. Segítségünkre volt, hogy az egyes kis csoportos interjúk után már beírtuk egy-egy jelentkezőről, hogy felvesszük, nem vesszük vagy talán. Ez elsőre radikális hozzáállásnak tűnhet, azonban nagyon sokat segített a végén, az értékelésnél. Bevezettük, hogy minden interjú végén legyen egy sorrend az adott kis csoport jelentkezőiről, ami szintén jó kapaszkodó lehetőség volt.
Végül tehát 40 új taggal bővült a szervezetünk, amely azt jelenti, hogy jelenleg 74 aktív taggal dolgozunk a CID-ben. Nagy öröm számunkra, hogy ennyien jelentkeztek és nagyon sokat kell dolgoznunk azon, hogy a tavalyihoz képest dupla annyi emberrel együtt tudjon ez a szervezet megfelelően működni, azonban a tagok motiváltsága és kiemelkedő személyiségük minden szempontból a szervezet hasznára fog válni és segíteni fogja a Vezetőség munkáját.

 

Nagy Eszter
2018. november